MNO: Kinyíltak a műtermek a látogatók előtt

Posted on Posted in Megjelenések

BA
Forrás: Hír TV
2013. március 11., hétfő 12:03

A kortárs művészetet népszerűsítették vasárnap a Nyitott Műtermek Délutánján. A fővárosban tíz helyszínen kollektív és egyéni műtermekbe is ellátogathattak az érdeklődők. A program bekapcsolódott a Mindenütt nő című rendezvénysorozatba, így idén több női alkotó vett részt az eseményen.
A Nyitott Műtermek Délutánját vasárnap immár második alkalommal rendezték meg. A látogatók a régebbi alkotásokon túl, megtekinthették többek között Soós Nóra festőművész új sorozatát is. A művész szívesen beszélt a keletkezési körülményekről, illetve az értelmezési lehetőségeket is felfedte a betérő vendégeknek.
Boros János inkább a látogatókra bízta az alkotások értelmezését: „Az, amit a képeink és a képeink címei összehoznak az emberben, még mindig rengeteg találgatásra ad okot”– mondta. Majd hozzátette: fontos, hogy a befogadó hozzáadhassa saját gondolatait a műalkotáshoz.
A fővárosban tíz műtermet nyitottak meg a közönség előtt. A rendezvény célját Bérczi Linda főszervező fogalmazta meg: ƒ„Megnézhetik az emberek, hogy effektíve, hogyan dolgoznak a művészek. Látják a palettát, megkérdezhetik tőle, hogy miért ez a témája, miért lett festőművész, mit akar elérni. Tehát láthatják, hogy ő is ugyanolyan ember, ugyanolyan problémái vannak, és nem valami ufószerű lény” – mondta.
A Nyitott Műtermek Délutánját legközelebb szeptemberben rendezik meg.

http://mno.hu/hirtvszines/kinyiltak-a-mutermek-a-latogatok-elott-1144086