‘United People’ címmel idén két alkalommal – egy lakáskiállítás és egy kortárs galéria falain is – bemutatkozott alkotásaival Gerő Ambrus képzőművész, akivel az Elnök utcai műteremházban beszélgetttünk.
Az október 8-i Nyitott Műtermek Délutánja keretében most az Elnök utcai műteremházat, ezen belül a te alkotói teredet is kinyitjuk a látogatók előtt. Említetted, hogy idén március óta alkotsz itt, mennyire befolyásol téged ez a környezet, mennyire van rád hatással?
Annak kifejezetten örültem, hogy művészek közé jöttem, jövök. Most még nincs nagy interakció a részemről, de kifejezetten szeretném majd, hogy ez megváltozzon. Egyrészt, mert inspiráló beszélgetések ezek, másrészt meg nagyon fontos, hogy lássák a képeimet, véleményt alkossanak róluk és ezt meg is osszák velem.
Bizonyára teljesen más egy műteremház adta közösségen belül alkotni, akarva-akaratlanul hatással vagytok egymásra. Te például tudatosan készültél erre a pályára?
Érettségi előtt fél évvel döntöttem el, tehát nem sokat készültem, de abban biztos voltam, hogy egyetemre szeretnék tovább menni. A gimnázium alatt graffitiztem és az volt a napi szintű elfoglaltságom, hogy rajzolok, illetve betűket, feliratokat firkálok. Ez egy ilyen grafológiai mánia volt, elég súlyos, de ennek köszönhetően fejlődött a kézügyességem. Mivel nem volt túl nagy dilemma, hogy menjek-e egyetemre, ezért felvételiztem a Képzőre, Egerbe rajz- és vizuális tanár szakra, illetve Pécsre is. Végül Pécsre nyertem felvételt másodszorra, festő szakra és onnantól teljesen egyértelmű volt, hogy ez az utam.
Számon tartanak a képzőművészek olyat, hogy az “első kép”? Feltételezem rengeteg vázlat, előtanulmány, vagy akár még átfestett kép is szóba jöhet ennek említésekor…
Igen, a graffitiből azért elég sok beugrik nekem…. Ezek között van olyan is, amit a vonatsínek mellett készült Nagytétényben, kb. 6 színből (általában az volt a bevett szokásom, hogy 6-7 színből dolgoztam). Ez egy visszafogott koloritú rajz volt és mégis nagyon jól sikerült. Ami már nem graffiti, azt inkább meg sem említem, mert annyira gyenge volt.
Talán az előző kérdésemhez kicsit kapcsolódva még: hogy ha elindulsz egy koncepcióval a vásznon, azt az elképzelést egyből végigviszed, vagy időnként félrerakod, és később visszatérsz hozzá?
Nem nagyon szoktam félrerakni és nem is szoktam sok képen egyszerre dolgozni, maximum kettőn. Általában szeretem végigvinni, egyfajta stréberségből is, meg tartok attól, hogy elfelejtődik a kép. Ha mégis elfelejtődik, akkor végül az sem baj, mert akkor az valószínűleg nem is volt olyan fontos. Jelenleg viszont új helyzetben vagyok, 4-5 vásznat is elkezdtem párhuzamosan. Ez most egy kísérletezős periódus és kevésbé fontos, hogy egy képet végigvigyek. De egyébként szeretek egy képre fókuszáltan dolgozni.
Milyen munkamódszerrel dolgozol?
Ez technikailag úgy működik, hogy általában először skicceket készítek, majd photoshoppal elkészítem a színes tervet. Általában addig keresem a fotókat, amíg megtalálom a megfelelőeket. Ez általában 2-3 layer, 2-3 réteg – egyébként ezt szeretem a legjobban.
Én az a típusú művész vagyok, aki szeret előrukkolni ötletekkel és sok esetben ez tartalmilag jobban inspirál, mint maga az elkészítés. Pontosan ezért van az, hogy az érdekes ötleteket gyorsan elkészítem photoshop segítségével és már látom is azokat a verziókat, ami engem legjobban érdekelt az alkotás folyamatában. Amikor aztán ugyanazt – kicsit másképp – festményként is létrehozom, az nagyon jó érzés, az nagyon tud gyönyörködtetni.
Mennyit dolgozol?
Általában egy nap 5-6 órát vagyok bent a műteremben.
És egy kép mennyi ideig formálódik a kezeid között? (bár tudom, hogy ez sok mindentől függ…)
Mostanában nem nagyon tart egy hétnél tovább. Általában olyan 3-5 nekiugrással készül el egy alkotás.
Bizonyára minden képet számon tartasz, hol tart ez a szám most?
2015-től mostanáig 60-70 képet és 10-20 objektet készítettem, előtte az egyetemi időszak alatt 2005-től 2011-ig, évente maximum 20 munkát.
Minden alkotó általában meg tud nevezni legalább egy olyan személyt, akit a mentorának tart, aki nagy hatással volt rá. Mesélnél erről Te is egy kicsit?
Amikor még élt az édesapám – ő festő volt – sokat tanított engem. Gyakran beszélgettünk a festészetről, ő volt az, aki először adott valamiféle irányt. De az ő világnézete a festészetre vonatkozóan egészen másmilyen volt, mint ami nekem aztán kialakult. Amint bekerültem az egyetemre, a modernizmus, a kortárs dolgok beszivárogtak a tudatomba és ez lett az alapvetés. Jelenleg a kortárs magyar szintéren két festő van, akinek a munkáit figyelem, szeretem, ők Szűcs Attila és Csáki Róbert, ez utóbbi új felfedezés számomra. Emellett pedig vannak még művész barátok, akiknek számomra fontos a véleménye, de mentorként senkit sem tudnék megnevezni.
A kortárs szcénából figyelemmel követed valakinek/valakiknek a munkáit?
A magyar színtérről Szűcs Attila, illetve Alexander Tinei, a nemzetközi színtérről Michael Raedecker. Ő egy holland festő és Szűcs Attila képeihez elég hasonló, meditatív festészetet csinál. Gondolkozom, hogy szobrászok közöl kit tudnék megemlíteni… Talán Urs Fischer, egy svájci művész, aki a 2011-es Velencei Biennálén viaszszobrokkal parádézott. Elég dadaista művésznek tartom, és ő is többféle médiumban dolgozik, festészetben és szobrászatban is, de azért jellemzően installációkat és objekteket készít. Például készíttetett egy barokk stílusú szobrot 1:1-es méretben rengeteg apró részlettel, ami egy férfit ábrázolt, aki egy nőt tart a kezében, ami a Biennálé végére elégett. Vagy csinált egy olyan irodai széket, mint amin most is ülsz, szintén viaszból és az is elégett. Szerintem ez gyönyörű metaforája az elmúlásnak.
Van olyan hely, ahol kifejezetten szeretnéd kiállítani a munkáidat? Nem feltétlen galéria, hanem bármilyen tér…
Nagyon érdekelnek a belső kertek. Szerintem érdekes lenne egy ilyen titkos kertben kiállítani, akár a kertekről készült festményeket.
Mesélsz róla, hogy mi az a téma amely foglalkoztat mostanában?
Sok téma van a fejemben, bár ezek nagyon különböznek. Az egyik téma a kert, a bezárt kert, a kerítés. Ez onnan is eredeztethető, hogy láttam egy nagyon szép faliszőnyeget New Yorkban, ‘The captured unicorn’ címmel, ahol egy unikornis van egy kertben kerítéssel körbezárva, ez nagyon megfogott.
Van egy másik téma, a maszkos emberek, a maszkos fejek. Ez inkább a társadalmi vonatkozása –lázadás és a mozgalmak- miatt érdekel. Ezen kívül mindig vannak erotikus képeim, magát az erotikus megfogalmazást viszem bele ezekbe a dolgokba.
Végül pedig megemlíteném, hogy van egy portrésorozatom, ami egy jóval klasszikusabb hangvétel. Azt hiszem ezek a fő csapásirányok vannak.
Az interjú elején beszéltünk az eddigi idei kiállításaidról, mikor várható a következő, készülsz most valamire?
A következő egy csoportos kiállítás lesz októberben, a címe Animália lesz, állatos tematikával foglalkozik. Megkerestem néhány művészt – Sipos Marica, Szerdi Gábor, a Zawar Collective-ből Gyarmati Zsolt, Csernátony Lukács László, Lucza Zsigmond – ötleteltünk, hogy mi a közös vonás, és az állatokat találtuk. A koncepciónkat végül a Bartók 1 Galéria fogadta be.
Köszönöm Ambrus, találkozunk október 8-án a Nyitott Műtermek Délutánja eseményen!
Heckler Krisztina