Heckler Krisztina
Budapest, 2017. november 16.
A sokszínű beton – interjú Veres Balázsszobrásszal
Balázzsal a PP Center Partizán Műtermében beszélgettem betonképeiről és szobrairól.
Hogyan lett belőled szobrász? Miért választottad ezt a hivatást?
A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanultam ötvös szakon. Már akkor is a nagyobb ékszerek, díszítőtárgyak foglalkoztattak, amiknek plusz formai értékei voltak, ez jelentette számomra a kihívást inkább és nem az apróbb mütyürők.
Talán harmadikos lehettem, amikor lementem egyedül a mintázóba, ahol autodidakta módon elkezdtem szobrokat készíteni. Nem szóltam erről egyik tanáromnak sem; körülbelül fél évig egyedül próbálkoztam. Amikor úgy éreztem, hogy van hozzá érzékem, akkor segítségül hívtam Kuti László szobrászművészt és utána már ő foglalkozott velem. Innen kezdve számomra egyértelmű volt, hogy ezzel szeretnék foglalkozni; annyira magaménak éreztem ezt a műfajt, hogy nem akartam elengedni. Ez az érzés a mai napig megmaradt, nem enyhült.
Jelenleg betonképeket, betonszobrokat készítesz. Miért választottad ezt az anyagot?
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán találkoztam Csurgai Ferenccel – ő Magyarország egyik legjelentősebb szobrásza,aki a betonra specializálódott -, aki egy előadás keretében ismertette velünk a betonszobrászatot. A betonhoz elég sok sztereotípia párosul – szürke, nagy monstrum, stb. – és én sem gondoltam másként az anyagra. Az előadás alatt viszont olyan új irányokat, új lehetőségeket ismertem meg, hogy egyből jelentkeztem, hogy kipróbáljam magam ezen a területen. Az előadásnak köszönhetően annyi érdeklődő lett, hogy az egyetem elindított egy önálló kurzust, így lehetőségünk volt jobban elmélyedni ezen a területen.
Először csak kísérleti jeleggel fogallkoztam az anyaggal, tanulmányoztam a viselkedését, a fizikáját. Rengeteg próbaöntést csináltam, amiből leszűrtem a konklúziókat, figyeltem, hogy léptékváltás esetén hogy működik az anyag. Végül a diplomamunkámat már betonból készítettem és azóta is a munkáim jelentős része készül betonból.
Szoktál más anyagokkal is dolgozni?
Igen, inkább a klasszikus anyagokhoz – bronz, kő – szoktam visszanyúlni, de foglalkozom különböző műanyagokkal – például hungarocellel – is. Objektekből formálok műtárgyat, tovább építem, átformálom, vagy adott esetben redukálok valamit. Nem zárkózom el, abszolút nyitott vagyok.
Nem gondolom, hogy az egy jó irány, ha valaki leszűkíti az anyagtárat, amivel dolgozik. Az nagyon sok mindent determinálna.
Vannak dolgok, amiket nem lehet betonból megmutatni, nem tudnám magam úgy kifejezni és akkor nyilván más anyagot kell használnom. Ez egyáltalán nem érint rosszul, nem tartom magam kizárólag betonszobrásznak.
Mi inspirál téged?
Az alapvető inspirációt a korábban említett sztereotíp világból merítem, a múlt rendszernek a hozományából építkezem. A szocializmusban rengeteget használtak betont. Emelett az alkotások többsége nyilván egyfajta ideológiát szolgált ki, nem tudtak megjelenni igazán autonóm művek. Nagyon kevés olyan szobor van, ami önálló plasztika. Én ezta fajta ideológiát próbálom boncolgatni; ez lehet figurális, lehet tárgy ábrázolás, de mindenképpen köthető egy rendszerhez. Ezeket próbálom lecsupaszítani és az adott munkában a művészi értékét kihagysúlyozni, vagy tovább folytatni a gondolatiságát, amit akkor nem lehetett. Engem alapvetően ez motivál.
Foglalkozol betonképekkel is – ezek olyan nyomatok, amelyek beton alapra készülnek. Mesélnél erről egy kicsit?
Az egyetem elvégzése után úgy éreztem, hogy formailag kicsit besokalltam, ezért más irányt kerestem. Alapvetően klasszikus szobrászatot tanultam; a mesterem is klasszikus szobrász, aki megkövetelte az alapvető szobrászi technikák ismeretét. Ezt nagyon élveztem, de egy bizonyos ponton túl már egy kicsit sok volt számomra. Talán emiatt egy kicsit háttérbe is szorult az önálló kifejezésmód, de mindenképpen tanulságos volt. Az igazi hasznát azonban csak most érzem, amikor már rég elhagytam az egyetemet.
Akkor viszont egy ponton túl mással szerettem volna foglalkozni – ekkor indítottam el dombormű programomat, amivel a mai napig aktívan foglalkozom. Ez egyfajta sík ábrázolásmód, amihez jó alap volt a beton szürke színe háttérnek. Ebbe a környezetbe szerettem volna színeket is beilleszteni, de nem akartam festői gesztusokkal dolgozni, mivel szobrász vagyok. A kísérletezéseim során próbáltam egy digitális vonalat is behozni, és végül így találtam rá a digitális printelésre, mint megoldásra. Nyilván a technológia sajátosságából fakadóan vannak korlátok, de ez a megoldás pont passzolt ahhoz, amit szerettem volna.
Mennyi idő alatt készül el egy munkád általában?
Azt tudom mondani, hogy hetek alatt. Maga a mű tényleges létrehozási ideje 1-2 nap, de ezt megelőzi a kísérletezés. Rengeteget kísérletezek, nagyon sokat dilemmázok. Van egy pont, ahol beindul, felgyorsul a folyamat, de amíg addig eljutok, rengeteget szöszmötölök, nagyon sok kérdést megvizsgálok és amíg ezekre a kérdésekre válaszolok, az sok időt vesz igénybe.
Ezek inkább koncepció vagy technológiai jellegű kérdések?
Vegyes, mindkettő. Számomra nagyon fontos, hogy legyen egy koncepció az adott mű mögött, legyen egy tartalom. Azt, hogy formákkal kísérletezzem csupán, azt kevésnek gondolom. Pont emiatt egyszerre csak egy művel szoktam foglalkozni és viszonlag lassan is dolgozom. Ha egy éven belül 10-12 munka születik, akkor én nagyon boldog vagyok.
Mi volt a legutolsó munkád, illetve mivel foglalkozol mostanában?
Most fejeztem be egy betonszobrot, aminek címe „XYZ”. Ebben a munkában a három dimenziót jelölő betűk vannak egy formába megöntve. Gyakorlatilag, ha belenézel előről akkor egy X betűt látsz, ha oldalról akkor egy Y-t és ha felülről akkor pedig egy Z betűt. Az axonametrikus vagy izometrikus ábrázolásmódból ismert három irányt jelölő tengelyek betűi, amik így egymásba csúszva egy téri pontot jelölnek. És persze az egymás mellett élő generációkról, amikről annyit beszélnek…
Illetve, most kezdtem el szivárványokat önteni betonból.
Emellett most elég sok energiámat leköltötte a szigetmonostori Beton Művésztelep szervezése, ami július második felében került megrendezésre, immáron második alkalommal. Idén is 10 művész, szobrászok, festőművészek voltak vegyesen. Rengeteg munka született, nagyon érdekes anyag állt össze. Mindenkinek ajánlom, hogy megnézze Pécsett a Nick Art galériában szeptember 8-tól! (www.monostoribetonok.blogspot.hu)
Hol látnád legszívesebben a munkáidat?
Igazából mindenhol szívesen látom, ahol működnek. Persze ha galériáról beszélünk, akkor fehér térben szeretem viszont látni, körbe lehessen járni, ne legyenek zavaró elemek, de konkrét helyet nem képzeltem el. A lényeg mindig az, hogy úgy érezzem, bárhova is kerül, működjön és szeressék. Most, hogy kérded, – valami főtérre gondoltál a kérdéssel? Csak viccelek.
Szabadtérben nem gondolkozol?
Bár a beton masszív anyag, kültéren is megállja a helyét, de én inkább intimebb munkákat konstruálok. Ahhoz, hogy kültéren ezek a munkák meg tudjanak szólalni, léptékváltás lenne szükséges.
A szigetmonostori alkotáborban azonban készültek 50-60 cm-es szobrok, amik monumentálisnak hatnak a méretük ellenére is, ezeket most helyeztük ki végül kültérre. Ebben az esetben 4 szobor együtt jelenik meg – 4 művész építette a szobrokat; Tollas Erik, Varga Tibor, Oláh Orsolya és én – és ezek együtt nagy teret képesek befogni, ezért működik mégis.
Mi a legkedvesebb emléked a Nyitott Műtermek kapcsán?
Tavaly szerepeltem először és az nagyon tetszett. Talán mert sokan voltak, azok közül is nagyon sokan más területekről és rettentő érdeklődőek voltak. Nagyon sok kérdést feltettek és azt éreztem, hogy valamit át tudtam adni, az jó érzés volt. Volt két idős néni, akik a kanapémon ülve feltettek millió kérdést, amikre győztem válaszolni, egyszerűen annyira élvezték az új légkört, meg a kanapé adta kényelmet, hogy végül csak mi maradtunk hárman. Na persze a végén már pogácsa receptekről ment a diskurzus, de sokat lehet tanulni a nem szakmabeliektől.
