Molnár Judit Lillával az Elnök utcai műteremházban beszélgettünk munkáiról, arról, hogy mi vezette a festészettől az installációk készítéséig, és hogy milyen témák foglalkoztatják mostanában.
Tavaly végeztél a Képzőművészeti Egyetem festő szakán, de itt a műteremben is találhatunk többféle installációt, nem kizárólag festményeket. Te hogy definiálnád magad?
Bár valóban festőművész diplomám van, inkább képzőművésznek tartom magam. Nem arról van szó, hogy a festés idegenné vált volna számomra, egyszerűen csak a munkamorálom és a gondolodásmódon nem egy technikához köthető. A művészethez való hozzállásom inkább konceptuális, tehát először maga a gondolat, vagy az érzelem van meg és ehhez keresem a megfelelő technikát, amiben az eredeti elképzelés a legjobban tud működni, amelyikben a legjobbnak érzem, ezért tágan kezelem a műfaji korlátokat.
Mikor érezted úgy először, hogy a festészet keretei túl szűkek számodra, hogy más technikával is szeretnél dolgozni?
Ez az érzés már a kezdettől fogva jelen volt valamilyen szinten. Még az egyetem előtt jártam egy évet az Eszterházy Károly Főiskolára Egerben, ahol volt egy óránk, ami térbeli-, illetve természet-művészettel foglalkozott, már ott kedvet kaptam ehhez. Ezek a feladatok számomra többet jelentettek egyszerű megoldandó feladatoknál és már akkor komoly energiákat, és több időt fektettem az elkészítésükbe, mivel fontos volt számomra, hogy igazán jól oldjam meg őket. Az egyetemen pedig már első éves koromban az évvégi kiállításon két festmény mellett egy papírhajókból készített installációt is kiállítottam, majd az évek múlásával tovább erősödött bennem a késztetés, hogy a festmények mellett folyamatosan kilépjek a térbe is. Eleinte persze túlsúlyban voltak a festmények, de mostanra egyik sem fontosabb a másiknál, az installációim kivívták maguknak ugyanazat a helyet a munkáim között.
Említetted, hogy a festés mellett dekoratőrként is dolgozol. Melyik volt előbb, a dekorálás vagy az installációk készítése?
Az installáció volt előbb, de lényegesnek érzem, hogy a dekoratőri munkám során számos olyan technikát is megtanulok, amit később az installációk készítésekor tudok használni. Ez nagyon fontos, mert az installációk esetében nem egyedül szoktam dolgozni. Az alapötlet természetesen mindig az enyém, de mivel nem rendelkezem olyan fizikai erővel, és technikai tudással, így az ilyen jellegű munkák szerkezetének építésekor édesapám segítségét szoktam igénybe venni. Az utómunka, a befejezés, a végleges kialakítás viszont mindig az én feladatom.
Komoly családi támogatás van akkor mögötted. A döntésedben, hogy képzőművész leszel, szintén nagy szerepet játszottak?
Egy nyírségi kisvárosból származom, ahol nem sok művész él vagy alkot, ebből kifolyólag kevés efféle benyomás ért. Az osztályunkban pedig velem együtt szinte mindenki nagyon jó tanuló volt, de mivel igazán jól rajzolni csak én tudtam, így ennek a képességnek a továbbfejlesztése vált számomra a legfontosabbá, ezért is döntöttem úgy, hogy a debreceni művészeti gimnáziumba fogok felvételizni. Már a gimnáziumi nyílt napon eldöntöttem, hogy jelentkezni fogok a Képzőművészeti Egyetemre, mikor a suli továbbtanulásra irányuló lehetőségeit említették. Egyébként nem volt egy konkrét pillanat, egy személyes, vagy családi elhatározás, hogy művész legyek, hanem amolyan egyenes pályán valahogy folyamatosan így alakult az életem, egyik lépés után jött a másik, de a családom folyamatosan támogatott.
Meséltél egy konkrét esetet, hogy miután felköltöztél Budapestre, egy szilveszteri buli után hazafelé kiraboltak benneteket a barátoddal. Ebből az élményből született egy festmény sorozat, ahol az ellopott személyes tárgyakat festetted meg kissé elmosódva, utalva ezzel is az eltűnésükre. A munkáid alapja minden esetben ennyire személyes indíttatású?
Maga az inspiráció forrása mindig elég vegyes, mert bármi adhatja az alapot, az ötleteket, de számomra fontos, hogy személyes és közeli élmény is kapcsolódjon hozzá. Maga az alapgondolat jöhet bárhonnan; akár a napi hírekből, vagy ha látok valamit, ami elgondolkoztat, vagy az olyan problémák, amelyek például az én generációmat foglalkoztatják. Ezek olyan fajta külső benyomások, amelyek benne vannak a mindennapjaimban, hatnak rám. De lehet a forrás például egy olvasmány is, ami közvetett módon hat rám.
Egyszer olvastam Umberto Eco-tól egy szöveget, ami kiindulópontjául szolgált számomra. Maga a szöveg még utalásként sem található meg a munkámban, mert én az írás tartalmát, értelmét feldolgoztam egy másik gondolatban, ami engem éppen akkor érdekelt. Viszont ha azt az Eco szöveget nem olvasom, akkor pont az az aprócska összetevő hiányzott volna az egészből, ami nélkül lehetséges, hogy ez a munka nem is jött volna létre.
Jelenleg milyen témák foglalkoztatnak?
Az utóbbi egy-két évben a korosztályomhoz hasonlóan a léthelyzet problémákkal foglalkozom: hogyan tud az ember a mindennapi anyagi problémákon túlívelni, hogyan tud a felszínen maradni, mi az ami fontos, stb.
Ezen felül a személyes képzőművészeti problémám pedig az, hogy az általam kigondolt nagy méretű és költséges installációk esetében milyen megoldásokat találhatok arra, hogy az ötlet ne vesszen el még akkor sem, ha az installációt egyelőre nem tudom megvalósítani. Jelenleg tervrajz szerű rajzok formájában készítem el őket.
Foglalkoztatnak az olyan problémák is, amelyek az aktuálpolitikai eseményekkel kapcsolatosak, szociológiai hátterűek, de ezek esetében azért figyelek arra is, hogy a munkáimban ne csak az aktualitások, társadalmi problémák kapjanak szerepet, hanem nagyon fontos, hogy az adott műnek legyen egy olyan jelentésrétege, ami túlmutat az adott pillanaton, legyen benne olyan gondolat, ami továbbvihető és akár 50 év múlva is tud a befogadó kapcsolódni hozzá. Ezt a nyitottságot szeretem meghagyni a munkáimban.
Meg tudnál említeni olyan képzőművészt, akik számodra követendő példa?
Több kedvenc művészem is van és a személyük általában az alapján változik, hogy engem is éppen mi foglalkoztat. De például Gerhard Richternek az a fajta mentalitása és művészi hozzáállása, hogy nagyon sok technikához és stílushoz nyúl hozzá, számomra nagyon fontos és érdekes. A másik, akit még külön kiemelnék, ő Francis Alÿs, aki társadalmi problémákkal foglalkozik, amiket sokszor akciókban, performanszokban dolgoz fel, mégis annyira szeret festeni, hogy számtalan esetben ezeket a nagyszabású akcióit festményekben gondolja tovább.Őket emelném ki külön, mert kettejükben ezt a sokrétűséget nagyon tisztelem.
Látom a munkáidban és ahogy beszélsz erről, hogy számodra ez a sokrétűség nagyon fontos. A festészet mellett eddig a térbeliségbe léptél ki az installációkkal, de esetleg ezt továbbgondolva performansz jellegű dolgokra még nem gondoltál?
Maga a performansz tényleg egy következő lépcső lehet számomra és éppen most kísérletezem ehhez hasonló jellegű munkákkal. Egy olyan installáció készítésén dolgozom, ami egyrészről installáció, de interaktív, tehát részben majd bele lehet kapcsolódni. A néző így ha akarja, akár bele is szólhat, aktív résztvevőjévé válhat az alkotásnak. Ehhez a munkához készület egy videó, ami már egyfajta mozgást visz az installációba, de még nem performasz, mert nem helyben, éppen akkor történik meg, de talán a jövőben lesz majd ilyen megoldás is. Most még egyelőre nem gondolok rá.
Az installációk kitalálásakor mennyire befolyásol téged a helyszín választása?
Amikor egy munkát elkezdek, akkor egy teljesen steril, semleges, üres térbe képzelem el, kivétel ha a helyszín adott, mert akkor természetesen figyelembe veszem a körülményeket. Volt viszont olyan munkám, amit többféle körülmények közé is kellett installálni, és akkor a helyszínektől függően mindig egy kicsit más és más volt maga a munka is. Kifejezetten érdekes volt látni, hogy a helyszíneknek megfelelően hogy módosult az installáció úgy, hogy közben az eredeti gondolat nem veszett el. Számomra a helyszín csak egy olyan összetevő, amihez meg kell találni az összhangot, a lényeg, a hangsúly az eredeti gondolaton, a koncepción van, az nagyon fontos, hogy az mindvégig megmaradjon, ne vesszen el és ne alakuljon teljesen át.
Az október 8-i Nyitott Műtermes sétán kívül hol találkozhatunk munkáiddal?
Október 15-ig látható még a diplomamunkám az Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Galériájában a “Kibontakozó felnőttkor” című csoportos kiállítás keretein belül, illetve a Labor Galériában lesz november közepétől szintén egy csoportos kiállítás amin részt veszek, de ez még jelenleg szervezés alatt áll.
Levezetésképpen már csak pár eldöntendő kérdést tennék fel: Kutya vagy macska?
Macska.
Igen vagy nem?
Igen.
Fekete vagy fehér?
Fehér.
Szív vagy ész?
Ész.
Bor vagy sör?
Sör.
Köszönöm szépen az interjút és akkor személyesen találkozunk most szombaton itt az Elnök utcában!
Heckler Krisztina
Budapest, 2016. szeptember 27.