“Általában az embereket figyelem meg” – interjú Bács Emese festőművésszel

Posted on Posted in interjúk művészekkel

A Lehel úti kollektív műterem egy következő zugába látogattunk el. Bács Emese festőállványa körül felépített szobrok, térhatású képek, realitás és az attól való elrugaszkodás egyensúlya fogadott minket. Interjúnkból kiderül, hogy mi inspirálja a képein megjelenő tájakat, mi alapján választ egy művész a festék mellé további kiegészítő eszközöket, legyen szó műanyagról, hálóról vagy textilről és sok másról.

A pályád indulásakor természetes volt, hogy festő leszel, vagy volt ennek valamilyen előzménye?
Volt előzménye, mert nekem természetes hivatásom volt ez, de a szüleim számára nem volt egyértelmű. Egészen irreálisnak gondolták, hogy hogyan lehet valaki csak úgy művész. Édesanyám tanítót akart belőlem faragni és énektanárhoz járatott, ez nagyon kínkeserves időszak volt. Szerencsére a tanárom le is beszélte őt a tervéről. Utána fogorvosnak szántak, itt nem éreztem jól magam az osztályközösségben és két év után saját elhatározásomból átmentem a Brassói Művészeti Líceumba.

Bacs_Emese_interju03

Sokat szoktál utazni? Ez azért is merül fel, mivel képeiden gyakran jelennek meg közlekedési eszközök és az azokat körülvevő atmoszféra.
Távoli helyekre sajnos nem. A közvetlen környezetemben ahol élek, annál gyakrabban.

Az ábrázolt tájakat, városrészeket hogyan választod ki?
Véletlenszerűen. Sokat metrózom. A hétköznapi rutinszerű utak közben vázlatolok vagy újságokban látok képeket és azokat dolgozom át egyfajta háttérrészletként.

Alapvetően egy megfigyelési fázis előzi meg a képeid elkészülését?
Mondhatni igen. Általában az embereket figyelem meg, utasokat, járókelőket.

Mi az, ami inspirál és arra késztet, hogy pont ezeket a jeleneteket ragadd ki?
Ezt én sem tudom. Ha az ember benne van a folyamatban, akkor ez magától értetődően következik. Az inspirációt magát nehéz racionálisan megfogalmazni. Ha egy ideig nem festek, akkor nem inspirál semmi, hiába van itt egy csomó vázlat vagy fotók tömkelege. Amikor benne vagyok a munkában, akkor viszont ösztönösen jönnek a gondolatok, ötletek, melyek mentén maga kép is kezd megfogalmazódni.

Egyszerre több képet is festesz?
Igen, majdnem mindig több darabon dolgozom egyszerre. Már csak azért is, mert vannak képek, amiket nem lehet egyből megfesteni. Folyamatosan kell dolgozni, mert egymásra/egymásból épülnek a dolgok.

A te esetedben nem csak egyszerű festményekről beszélünk, hanem több különféle technikát is alkalmazol. Kérlek, mesélj erről!
Igen, ezek nem a klasszikus értelemben vett festmények. Kicsit domborműszerűek és sok rajtuk a reliefszerű részlet. De vannak szobraim is, amiket pár éve kezdtem el készíteni. Van bennem egyfajta egyensúly az alkotófolyamatot tekintve. Van, amikor nagyon realisztikus dolgot próbálok festeni – ami mások számára nem feltétlenül az, ez szubjektív meghatározás – és utána vagy közben következik egy szobor, ami teljesen irreális, kicsit art brut vagy absztrakt. És van olyan periódus, amikor a kettőt keverem, így születtek meg a doboz-munkám is.

A szobrok anyaga miből áll össze? Van előre megállapított koncepciód ezekhez?
Nem. Általában sok kacatot, szemetet, gyermekjátékot, dugót, kupakot gyűjtök össze, és akkor az aktuális hangulatom  mentén építem fel a szobrokat.

Bacs_Emese_interju04

A Nyitott Műtermek Délutánján, amikor nálad jártunk, egy hálót alkalmazva festettél éppen. Ez milyen technika?
Otthon a szobaglettelés után maradt meg háló. Azt vettem észre, hogy ugyanolyan tekercsben van, mint a vászon, és sajnáltam kidobni. Gondoltam, kipróbálom, milyen lehet vele festeni. Nagyon érdekes térhatást lehet elérni ennek a hálónak az alkalmazásával.

Mi a legszokatlanabb vagy a legrendhagyóbb dolog, amit felhasználtál?
Talán a kötött textilek. De attól függ, hogy mihez viszonyítunk. Ennek hatására születtek textil kollázsok, amiket néha befestek kicsit. Belemagyarázhatnánk, hogy édesapám szabó, és talán innen jött az ötlet. Ezek igazából a levetett, kinőtt gyermekruhák újrahasznosításai.

A családodat említetted. Hogyan lehet összehangolni a három csemetét és a rendszeres festést?
Én nem ciklusokban, hanem jó esetben naponta, rendszeresen dolgozom. Megszállott munkamániás vagyok. Ha hetekig nem dolgozom, az a kedélyállapotomra is kihat. Szóval muszáj járnom ide a műterembe dolgozni.

Itt a műteremben milyen feltételre van szükséged az alkotáshoz?
Általában csendre, de van, hogy erőt adó hangos zenét is hallgatok, fejhallgatóval.

A Lehel úti műterem hogyan kapcsolódott az életedbe?
Amikor idekerültem, akkor pályázni kellett, majd három évre kaphattuk meg a helyet. Idén öt éve vagyok itt.

A többi művésszel milyen a kapcsolatotok? Gyakran találkoztok, vagy inkább elvonulva dolgoztok?
Én általában délelőtt vagyok itt, amikor általában más nincs. A társasági élet szempontjából ez nem túl szerencsés.

A képeiden megjelennek olyan alakok is, akiket ismersz?
Általában nem.  Inkább ismeretleneket festek, esetenként elrejtek hozzám közel álló személyeket, például a lányomat hátulról. Arra azonban mindig törekszem, hogy ne egyértelmű utalások legyenek ezek. Van, amikor észreveszem, hogy valamelyik családtagom jelenik meg anélkül, hogy akarnám. Így édesapám alakja már többször alakult ki a tömegekből.

Mi a legkedvesebb emléked a Nyitott Műtermek kapcsán?
Leginkább az új ismeretségek megszerzése. Volt olyan látogató, aki az esemény után felkeresett és érdeklődött a képeim iránt. Érdekes volt, hogy megmutatkozott a közös érdeklődésünk a festmény hangulata kapcsán. Az említett alkotásomon egy távoli táj szerepel, ami nekem is és a mű élvezőjének is személyesen sokat jelentett.

Most aktuálisan van kiállításod?
Jelenleg csoportosak vannak, egyéni pedig ősszel lesz az Ericsson Galériában.

Város vagy vidék?
Most egyelőre város.
Könyv vagy tévé?
Könyv
Sík vagy tér?
Érdekes, tér.
Levegő vagy föld?
Föld
Fekete vagy fehér?
Fekete
Ecset vagy ceruza?
Ecset

Sipos Tünde