„Bizony nagyon sokat
nagyon sokat kell elvenni egy képből
hogy ne legyen üres”
– mondta a festő rekedten kicsi
köhögések köhécselések
s apró hamiskodó hunyorgatások
kíséretében s közben százezer
ránc támadt mozdult szűnt meg szögletes
arcán mely ott ingott két csontkemény
válla fölött valamikor
ezerkilencszáznegyvenhét kora-
nyarán vagy májusban badacsonyi
műtermében ahogy
könnyű papírlapok
sorát átvándoroltatván kezén
rakta ki ámuló szemünk elé
egyre-másra kápráztató csodáit
S a rendíthetetlen néhány vonalból
ránk fújt a nedves szél ránk tündökölt
a fény lent fent oldalvást mindenütt
ránk dőlt a gazdag víz körülfogott
a könnyű táj s elvévén testi súlyunk
vitt ismeretlen boldogság felé